„Mióta az isteni gondviselés szeretett felséges férjem által Magyarországhoz éppoly gyöngéd, mint elválhatatlan kötelékkel fűzött, ennek jóvolta mindenkor élénk részvétem tárgya volt” – mondta hibátlan magyarsággal 1866 januárjában Erzsébet királyné a Hofburgban az országgyűlési küldöttség előtt. Sisi számára a magyar nyelv haláláig különleges fontossággal bírt. A Magyar Kultúra Napját Himnuszunk születésnapján, január 22-én ünnepeljük, amikor is számba vesszük nemzeti múltunk tárgyi és szellemi értékeit.

Bourbon-Pármai Zita születésekor, 1892. május 9-én édesapja, I. Róbert – egykori parmai herceg – már rég lemondott hatalmáról az olasz egység érdekében, de családját továbbra is uralkodóházként reprezentálta. Ehhez méltó nevelést biztosított gyermekeinek is, amivel lehetett gondja bőven: két házasságából összesen 24 gyermeke született, Zita volt a tizenhetedik.

Hatalmas udvartartást vezettek, az édesanya, Mária Antónia portugál infánsnő vasfegyelmet tartott a gyerekek között.

"Híd a Világ, menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek." A MAGYAR TUDÁS HATALOM! Tudod-e? A honfoglalás fogalmát a koronahamisítás idején
(Mária Terézia - II.József) találták ki.
"Ne azt kérdezd, mi tehet érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazádért!"
(John F. Kennedy elnök)

(A MAGyarok, Isten küldöttei és a MAG őrzői!)

Gazdasági ösztönzést eredményezett az orenburgi gigavállalkozásban való részvételünk, de ez a gázipari beruházás is hitelből készült, amely hozzájárult a rendszerváltás évének 20 milliárd dolláros államadósságához - többek között ez is megtudható Kóthy Judit és Topits Judit közös alkotásából, a szombaton az Uránia filmszínházban bemutatott Az Óriás. Magyarok az orenburgi gáztávvezeték építésén című dokumentumfilmjéből.

Magyarország energiagazdálkodásában 1960 után jutottak jelentős szerephez a szénhidrogének, a szerkezetváltást pedig az Alföldön feltárt hazai földgázkészletek alapozták meg.

Meciar:    A szlovákoknak nem kell bocsánatot kérni a magyaroktól" Vladimír Meciar üdvözölné, ha a magyarok "az 1938-as és az 1968-as megszállásért" egyként bocsánatot kérnének, Szlovákiának ugyanakkor nincs oka megkövetni a magyarokat.

rszágra szóló ünnepség keretében tartották meg Szabadkán a felszabadult Délvidék első magyar termésének ünnepét. Bárdossy László miniszterelnök köszöntötte a magyar kenyér tanepén megjelent kormányzói párt. „Messze északon a nemzet szemefénye, a dicsőséges magyar honvédség vér és élet latba vetésével harcol hazánk biztonságáért és egy új, igazságos európai rendért, amelyet ármány és felzaklatás nem fenyeget többé. Mi itt meghatott lélekkel álljuk körül a felszabadított Délvidék … isten áldotta kegyét.” [Horthy Miklós beszéde:] „Örömmel szegem meg ezt a kenyeret, jelképét a magyar kenyérnek, melyből kicsinyek, nagyok, szegények, tehetősnek mindig egyformán jusson bőségesen.

Sziasztok! Én új vagyok a klubban, de ezt a cikket meg szeretném veletek osztani, mert nagyon érdekesnek tartom. Beszélgessünk róla az írás után:

Kiszely István jeles magyarságkutató a nagy közönségsikernek örvendő előadása

Ki kell ábrándítanom önöket, mert én nem vagyok történész. Biológus, orvosember vagyok. Soha nem akartam a magyar őstörténettel foglalkozni. Nagy alapkutatásom az volt, hogy a múltat hozzuk össze a jelennel. A csontkémia, a csontpatológia alapján a csontból meg kellett állapítani, hogy hány éves, milyen betegsége volt, milyen vércsoportba tartozott. Később a nagy mitokondriális DNS kutatást végeztük egy jelentős nemzetközi kutatócsoporttal.

A német erõk három irányból támadtak az országra. Ha rosszindulatúak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk: úgy haladtak elõre, mint kés a vajban. Bajcsy-Zsilinszky Endre tettét, és néhány helyi lövöldözést leszámítva gyakorlatilag semmifajta ellenállásba nem ütköztek a németek. A kormányzó megérkezését követõen a várba hajtott, túl sok illúziója nem lehetett a jövõvel kapcsolatban. A koronatanács ülésén a belügyminiszter beszámolt az országban történt változásokról.

Hitler ebben az esetben is biztosra akart menni, semmit nem akart kockáztatni. Ennek megfelelõen március 15-én meghívta a kormányzót a Salzburg mellett található klessheimi kastélyba. A meghívó március 18-ra szólt. Horthy ingadozott: tudta, nem véletlenül kapott meghívást Klessheimbe. Pro és kontra hangzottak el érvek, a kormányzó végül mégis az elutazás mellett döntött. A magyar küldöttség március 18-án a délelõtti órákban érkezett meg a salzburgi pályaudvarra.

Hitler úgyszólván semmit nem bízott a véletlenre: nem akarta, hogy megismétlõdjék az, ami 1943. szeptemberében Olaszországban történt. A német vezetés tisztában volt Magyarország stratégiai jelentõségével, ugyanis ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana az egész balkáni front. Ez volt az érem egyik oldala, másrészrõl a Führer nem bízott a Kállay Miklós vezette kormányban. Nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól.

Az etelközi magyarságnak szoros kapcsolata volt a dunai bulgárokkal, akik a Kárpát-medence déli részét is uralmuk alatt tartották. Ez a kapcsolat közel kétszáz évig tartott. A 9. század közepétõl kezdve a Bulgáriában tevékenykedõ misszionáriusok kapcsolatba kellett, hogy kerüljenek a Duna túlsó oldalán tanyázó magyarokkal is. Ennek a kérdésnek a kutatása elõtt nagy nehézségek tornyosulnak. Ugyanis a dunai bulgárok folyamatosan és rohamosan elszlávosodtak, másfelõl a bulgár egyház nyelve Methód tanítványainak megérkeztéig görög, majd késõbb szláv volt.

869-ben hívták össze a negyedik Konstantinápolyi Zsinatot. Ennek egyik feladata volt, hogy formálisan is jóváhagyja Photius elmozdítását és Ignatius visszahelyezését. Ez meg is történt és a pápai küldöttek jelenlétében Photiust és híveit ünnepélyesen kiközösítették. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Három nappal a zsinat hivatalos befejezése után, de még mielõtt a küldöttek útnak indultak volna hazafelé, megérkezett Konstantinápolyba a bulgár uralkodó Boris küldöttsége.

Bölcs Leó nevezetes Taktika címû mûvében 904 és 912 között azt írja, hogy a bulgárok csak annyiban különböznek a magyaroktól, hogy a bulgárok megkeresztelkedtek és elfogadták a bizánciak erkölcseit, elhagyták nomád és pogány szokásaikat, míg a magyarok (nála türkök) ezt még nem tették meg. A szamanída vezérnek Dzsajhaninak, tulajdonított, minden valószínûség szerint Ibn Hurdadzbih mûvére visszamenõ leírás azt írja az Etelközben élõ magyarokról, hogy a magyarok, akik a Duna partján vannak, a másik parton látják azt a népet, amelyet Wanandarnak hívnak, és akik mind keresztények.

Az 578 körül elhunyt Joannes Malalasnak van egy nevezetes Világtörténete. Ez a Világtörténet 17 vagy 18 kötetbõl állhatott. Sajnos a mû eredetiben nem maradt fent és a teljes szöveget tartalmazó másolatokat sem ismerünk, csak késõbbi kivonatokat illetve átvételeket más szerzõknél valamint töredékeket. Maga a munka számos helyen, ahol ellenõrizhetõ, nem megbízható. Az elsõ 17 kötet igen elüt a 18. kötet stílusától és szemléletétõl. Ebben a krónikában szerepel az a történet, amely szerint a krími Boszporusz, vagyis a krími félsziget keleti csücske környékén egy hun nép lakott, amelynek egyik vezetõje egy Gordasz nevezetû Konstantinápolyban megkeresztelkedett valamikor 527/28-ban.

A gótok és az alánok szerepét hosszú ideje háttérbe szorította a török kapcsolat kutatása. Ez érthetõ is, hiszen a török népekkel a magyarság szorosabb kapcsolatban állt a honfoglalás elõtti évszázadokban. S ez tükrözõdik a magyar szókincsben is. Ugyanakkor zavaróan hatott, hogy gyakorlatilag nem volt adat arról, hogy kik is lehettek azok a törökök, akiknek szerepe lehetett a kereszténységgel való megismerkedésünkben. Török eredetûek a következõ szavaink: gyász, törvény, örök, bûn, érdem, búcsú, (meg)bocsát, gyarló, gyón és a szent jelentésû egy, amely nemcsak az egyház, hanem az ünnep (<idnap), üdül szavainkban is megvan.

A másik nem török nép, amelyikkel a magyarok a honfoglalás elõtt szorosabb kapcsolatban álltak, és amelynek szerepe lehetett a kereszténység terjesztésében az alánok voltak. Az alánok egy iráni nyelvet beszéltek. Tulajdonképpen õk a steppe korai u.n. iráni korszakának szinte egyetlen maradékai. Az alánokat egyes források ász néven említik. Ebbõl alakult török vagy szláv közvetítéssel a jász, annak a népcsoportnak a neve, amely a tatárjárás után beköltözött Magyarországra.

Mielõtt azzal a kérdéssel foglalkoznánk, hogy a kereszténységgel való elsõ találkozásban milyen szerepe lehetett a törökségnek két olyan néprõl kell beszélnünk, amelyek nem voltak törökök, magyarsággal kapcsolatban álltak és szerepük volt a kereszténység terjesztésében. Az elsõ ilyen nép a krími félszigeten élõ gótok. A gótok Kr. u. 150 körül jelentek meg a Fekete-tenger északi partján. Betelepedésük a Dnyeper alsó folyásánál 230-ra befejezõdött. Már a 3.

A samanizmus mellett, ha tetszik felett volt a magyarság körében egy másik vallási rendszer, amelyet az összehasonlító vallástudomány tengrizmusnak nevez. Ez az Égisten, Tengri tisztelete. Ezt a hiedelemrendszert a nomád birodalmak népeinél találjuk meg, köztük a törököknél. A 732-ben elhunyt Köl tegin, a türkök nagyhatalmú uralkodója, sírfeliratában az Égistenhez hasonlítja magát, s elmondja, hogy az Égisten teremtette. Egy 921-ben Bagdadból a Volga vidékére utazó arab, Ibn Fadlán arról számol be, hogy a baskiroknak (nagy valószínûség szerint a volgai magyaroknak) tizenkét istenük volt, de közöttük a leghatalmasabb az Ég istene.

A samanizmus kutatásának modern eredményeit azért kellett összefoglalni, mert régebben a samanizmussal kötöttek össze sok olyan jelenséget is, amely nem tartozott oda. Az összehasonlító néprajz adataival valószínûsíteni lehet, hogy a honfoglaló magyarság a samanizmust ismerte, de forrásszerûen egyelõre nem tudjuk ezt kimutatni. A különféle lélekképzetek jelenléte a magyar folklórban és ezek esetleges visszatükrözodései a régészet által feltárt tárgyak ábrázolásain a régi hiedelemvilág maradványai lehetnek, de önmagukban nem bizonyítják a sámánizmus jelenlétét.

A honfoglaló magyarok az elsõ idõben csak a Tiszáig foglalták el a Kárpát-medencét, a Duna-Tisza köze meg amolyan gyepü lehetett. A honfoglalás, vagyis az egész Kárpát-medence lakható területeinek elfoglalása 902-ben fejezõdött be. S még hosszú ideig a honfoglalók központi területe Kelet-Magyarország volt.

Mindezt azért kellett megismernünk, mert a következõk keretéül szolgál.

Az általános nézet szerint a magyarság a kereszténység felvétele elõtt sámánhitû volt.

800 körül a kazár birodalomban érdekes események zajlottak. A birodalom két tûz közé került. A Kaukázuson át a világhatalomra törõ arabok támadták már több mint száz éve, a Krím felõl a bizánciak kísérelték meg befolyásukat kiterjeszteni. Ebben a helyzetben a kazár uralkodó egy harmadik világvallás, a zsidó felvétele mellett döntött. Ez egy hosszantartó folyamat végén dõlt el, s nem ment minden belsõ harc nélkül. A kazár uralkodóval szembeforduló csoport, akiket kabar néven jegyeztek fel a források, fellázadt.

A 7. század elején újra változik a kép. A Bizáncban nevelkedett és ott megkeresztelkedett bulgár herceg, Kuvrat, fellázad az avarok ellen, a bizánci uralkodó segítségével lerázza az avar igát, s új országot alapít a Bug-Dnyeper-Don folyók között. Kuvrat õsei a Kubán felõl vonultak a Dnyeper vidékére. Ez azért fontos számunkra, mert a helyükre költöztek a magyarok, akik ettõl kezdve a Kubán és a Terek folyó vidékén élnek. Kapcsolataik a kazárokkal ettõl kezdve jelentõsek, de szomszédaik között fontos szerepet játszottak az alánok is.

Az ötödik század második felében, nem sokkal Attila halála (453) és a hun birodalom felbomlása után, felgyorsultak az események. Alig telt el tíz év és a hatalmi vákuumba új népek törtek be. Ezeket a népeket összefoglalóan oguroknak nevezzük. Számos törzsük nevét jegyezték fel a bizánci és más források, ilyenek voltak a sarigurok, a kutrigurok, az utrigurok, a bulgárok valamint a tíz ogur szövetsége, az onogurok. Nyelvük török volt, s a török nyelvek egy igen jól elkülöníthetõ ágát képezték.