Az 1848-as forradalom során inkább többé, mint kevésbé megvalósult Magyarország függetlensége, amennyiben a Habsburg Birodalommal való kapcsolata a közös uralkodóra korlátozódott, majd a Függetlenségi Nyilatkozattal ez a kapocs is megszűnt. A harc bukása után aztán minden korábbi jog is elúszott. Bő tíz év után, az 1860-as évek elején látszott komolyabb lehetőség az alkura, a passzív ellenállás feladására.

Ám maradt a patthelyzet, az ellenállás bázisa szűkült, és miután Bécsben is a megegyezés hívei kerültek többségbe, 1865 tavaszán Deák Ferenc a Pesti Naplóban megjelentett, úgynevezett húsvéti cikkében bejelentette: a birodalom szilárd fennmaradását alapvető célnak tekinti, ennek érdekében a magyar elit immár hajlandó "engedni a 48-ból". Így született meg 1867-ben a kiegyezés, megszületett a kétpólusú, dualista állam, az Osztrák-Magyar Monarchia.

Természetesen nem fogadta mindenki lelkesedéssel, sokan a független Magyarország eszméjének elárulását látták az aktusban. Mint Kossuth Lajos, aki a Deáknak címzett híres Cassandra-levelében adott hangot ellenvéleményének. Párizsban kelt írása 1867. május 28-án - a kiegyezési törvény megszavazása előtti napon - jelent meg a Magyarország című lapban. Óriási port kavart, de a sokszor jogos kritika mellett nem fogalmazott meg reális alternatívát, és a magyar valóság talaján álló politikusokat nem térítette el a szavazáskor.

A nyílt levélben Kossuth úgy véli, a szabadságharc bukása ellenére a magyar nemzet "azon önczélu életerős tényezők közé lőn sorolva, ... melyeknek a történelem logikája jövendőt igér, ha csak a história önálló tényezői sorából öngyilkos kézzel maguk magukat ki nem törlik". Márpedig a kiegyezéssel szerinte "nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik ... Pedig magad mondád s helyesen mondád: hogy a jogot, melyet az erőszak elveszen, vissza lehet szerezni, s veszve csak az van, a miről a nemzet maga lemondott".

"A jogvisszaszerzés álláspontjáról a jogfeláldozás sikamlós terére jutottál... mi marad még feladni való a nemzet önállásából?" - írja Kossuth. Mire is gondol pontosan? A magyar hadsereg bevonására a birodalmi hadseregbe, Bécs irányítása alá. "Ez által elveszti nemzetünk az alkotmányos állami élet legfőbb, legpratikusabb életbiztositékát. Elveszti azon tehetségét, hogy a népekre annyi szerencsétlenséget áraztható háborujogot saját nemzeti érdekei szempontjából önállólag fékezhesse vagy a nemzetközi viszonyokat ellenőrizhesse."

Kossuth úgy vélte, a közös államban Magyarország önállóságát feladva, idegen érdekek mentén fog sodródni. "Nemzetnek lehet elnyomást türnie, de jogai valósitásának reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbe esnie, s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes valósitani, nem szabad arról önként, örök időkre lemondani...." Hosszasan írt a birodalom pénzügyi nehézségeiről, amelyben ezek után hazánk is, de kitér arra is, hogy a birodalmak kora lejárt.

Magyarország viszont oly politika eszközéül szegődik, "mely szomszédainkat ugy nyugat mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégitő megoldását, a Horvátországgali kiegyezkedést lehetetleniti, s szemlátomást közelgő európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambitióknak czéltáblául tüzi ki". Jól látta: a Monarchia valóban akarata ellenére háborúba sodorta Magyarországot, és bizony a nemzetiségi kérdés megoldása is a magyarok számára a legbrutálisabb módon történt.

Levele végén a kiegyezést Kossuth egyértelműen végzetesnek nevezi: "én e tényben a nemzet halálát látom" ... Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!". Majd így zárja sorait: "Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!" Cassandra mitológiai személy, trójai királylány volt, aki Apollón jóvoltából tisztán látta a jövendőt, de jóslataiban nem hitt senki. Hiába próbált segíteni, Trója elpusztult...

Forrás:http://www.hir24.hu