Egy 12. századi angol kézirat tartalmazza a legrégebbi ismert európai középkori ételrecepteket, állítja egy új kutatás. Az eddigi legkorábbról ismert receptkönyv az 1290-es években keletkezett.

Az élelmiszerek és orvosi kenőcsök receptjeit is magába foglaló kéziratok latin nyelven íródtak, s 1140-ben jegyezte fel az angliai durhami Szent Cuthbert székesegyház szerzeteseinek egyike. Lényegében ez egy egészségügyi kiskönyv lehetett, vagyis mind az étkezésekkel, mind a különböző gyógyítási trükkökkel az ember egészségét igyekeztek javítani. Az eddigi legkorábbról ismert receptkönyv az 1290-es években keletkezett.

A 12. századi kéziratban szereplő legtöbb étel akár egy mai előkelő étterem menüjén is megállná a helyét. Faith Wallis, a kanadai McGill Egyetem középkori történésze lefordított néhány ételkülönlegességet. A téli időszakra ajánlott főtt tyúkot fokhagymával, borssal és zsályával fűszerezve ajánlja a kilenc évszázados recept: a gyömbérrel tartósított tyúkhúst tiszta vízzel (ezt külön kihangsúlyozza) kell lemosni, majd hosszában kis szeletekre feldarabolni. Ezt követően az előre elkészített fűszeres, mézes mártásban kell megforgatni, forró vízben megfőzni, s ismét mézes mártásba tenni, majd egy éjszaka és egy nappal elmúltával már fogyasztható is.

Giles Gasper, a Durham Egyetem Középkori és Kora Újkori Intézetének munkatársa elmondta: „jól látható, hogy ez az étel valóban szezonális lehetett, hiszen a hidegebb hónapokban is előforduló alkotóelemeket tartalmazza, s nem csirkét, hanem tyúkot említ, hiszen a téli évszakban már friss csirkehúst nehezen lehetne találni.”

Majd hozzátette: „a mártásokra tipikusan jellemző a petrezselyem-, zsálya-, bors-, fokhagyma-, mustár- és a korianderízesítés, amely gyaníthatóan mediterrán hangulatot igyekezett kölcsönözni a borús, ködös Angliában.” Az egyik recept szövege külön kiemeli, hogy az étel Poitouból, a mai középnyugat-franciaországi régióból származik, ami mutatja a nemzetközi utazások és információcserék mértékét a középkori Európában.

Bár az ételek zöme ma is elkészíthető, s modern nyelvünknek is megfelelő lenne, ám nem minden gyógykúra volna igazán hasznos. „Néhány kéziratban szereplő kúra kiállta az idő próbáját, ám sok határozottan elbukott, s valószínűleg semmi hatása nem lenne az emberi szervezetre” – egészítette ki a kutató.