Nehéz meghatározni milyen kategóriába sorolhatnánk a római átoktáblákat. Talán történetírás-termékek, hisz szövegük az ókori római polgár közéleti és magán ügyeinek, hétköznapi életének sok etikai aspektusát is megőrizte, a nyelvészek számára pedig lehetővé teszik, hogy elemezzék a nyelvi változás folyamatát, különösen a polgári lakosság körében, a római birodalom területén.

Kr.e. IV.-V. századtól kezdve az átoktáblák használata széles körben elterjed, különösen a Földközi-tenger medencéjében, a racionalista görögöknél Attikában (igaz, a hellenisztikus korban a szövegek még nem tartalmaznak “mágikus” szavakat), majd a Római Birodalom minden szegletében. Az átoktáblákat általában a vesztes fél utolsó megoldásként alkalmazta, amikor már csak ez az egy „intézkedés” állt a lopás, szerelmi elhagyás vagy más bűncselekmény áldozata rendelkezésére, hogy ellenfele, haragosa számára a rossz szerencsét biztosítsa. A mágikus szöveg alkalmas volt a kicsinyes frusztrációk levezetésére, a tolvajok megbüntetésére, de használták kereskedők és sportolók is versenytársaik megkárosítására, a szerelem kóros megszállotjai pedig azonnal és véglegesen az alvilági istenek „kegyeire” bízták hűtlen párjukat vagy riválisukat. Az átoklemezek általában kis, vékony fémlapok voltak, melyeket henger formára felgöngyölítettek, és templomok, kutak, vizek vagy szentnek tartott helyek közelében dugták el. Halott mellé is helyezték, gyakran a fej alá. Gyakran bábút raktak a szöveg mellé, hogy a haragos vagy az ellenfél megkínzását is „biztosítsák".

Karameikos-i (Athén) sírokban talált ókori “wodoo” bábúk 

Az átok, a rontás vagy a „megkötés” mágiájától az emberek sérelmeik orvoslását remélték, gyorsan üzletté vált, és ezzel a szolgáltatással hivatásos átokírók foglalkoztak. A megrendelők igen széleskörű lehetőségek közül választhattak. Létezett a pereskedő felek által használt defixiones iudicariae ( jogi átok), a defixiones agonisticae (versengési átok), ami főleg a császári korban, a szinházi és a cirkuszi világban terjedt el, és volt az úgynevezett defixiones amatoriae ( szerelmi kötés).

Anna Perenna nympha kútja (Róma), ahol Antoniusra és Sura bíró jobb és bal szemére kértek átkot

A rómaiak társadalmi vagy gazdasági helyzetre való tekintet nélkül használták a mágiát. A személyes és a polgári erkölcs elfogadta. Tacitus említi (Annales, II, 69), hogy Kr.u.19-ben, amikor Drusus Germanicus, Tiberius császár unokaöccse megbetegszik, azonnal mérgezésre és rontásra gondoltak. 

”saevam vim morbi augebat persuasio veneni a Pisone accepti; et reperiebantur solo ac parietibus erutae humanorum corporum reliquiae, carmina et devotiones et nomen Germanici plumbeis tabulis insculptum, semusti cineres ac tabo obliti aliaque malefica quis creditur animas numinibus infernis sacrari. - A meggyőződés, hogy Pisotól ( Syria kormányzója volt) mérget kapott, csak megnövelte a betegség kegyetlen erejét, és még találtak, a földön és a falak mentén emberi csontmaradványt, mágikus és átkos szavakba foglalást és ólom táblákon Germanicus nevét, félig elégett, vérrel mocskolt maradványokat és más pokoli igézést, melyről azt tartják a lelkeket az alvilági isteneknek szenteli”

A lemezek legtöbbje ólomból vagy ólom ötvözetből készült (nem volt ritka, hogy az ólomból kézült vízvezető csöveket ilyen célra lopták el !), az átok előállítási kölsége így alacsonyabb volt, és a társadalom alsóbb rétege számára is hozzáférhetővé vált.  
Az idő nem volt túl kegyes az átkokhoz, a tekercsek többsége oxidálódott, korrodált állapotban került a régészek kezébe. A jelenleg ismert, csaknem másfélezer átoktábla kétharmada görög. A legtöbb latin nyelvűt Nagy-Britanniában találták, Uley-ben (Gloucestershire) és a gyógyfürdőiről nevezetes Bath-ban. Az ókori Dierna ( Orsova) mellet egy aranylemezből készült átoktáblát találtak Iulia Surilla sírjában. Szövegében Aelis Firmusra kérnek átkot: ”Az ocsmányság démona zaklasson téged, Aeli Firme! ”

 Empúries-ben talált átoklemez. Barcelonai Régészeti Múzeum.

Különös nyelvi világ tűnik fel az átoktáblákban. A szöveg gyakran a katadō (megkötlek) mágikus igével kezdődik, a betűk többsége látszatra görög, a szavak “kódoltak”, rengeteg hibával íródtak, és értelmezésük még ma is nehézkes. Szépszámmal tartalmaznak káromkodást és közönséges kifejezéseket is, az agresszív nyelvezet valószínűleg a szenvedélyes érzéseket tükrözi. Oda-vissza olvasható értelmetlen szavakat, mágikus kifejezéseket (voces mysticae) tartalmaznak és gyakran szándékosan tükörírással íródtak. Mágikus szlenggel van dolgunk, hisz ezeket a szövegeket nem halandók hanem a démoni erők „olvasták”.

Az Empúries-i lemez első lapjának átirata

...ATECIDNI                   MATURUSPROQVRA
[...] MVRON                  TORAVGVSTICONSI
ATECIDNIITAGEL       LIVMLEGATI
ITAGELMVIL                 LEGATIIDICETA
ISNOCITSVGVAROT   NORVM
ARVQORPSURVTAM  INDICETA [NORVM]

2007-ben a Gyulafehérváron feltárt huszonkilenc síros római temetőben találtak egy ólomból készült defixionum tabellae-t a Kr.u. III.századból. A kormeghatározást segítette a sírban talált érme, melyen Philippus Arabus császár (244-249) fiának képmása látható. A lemez teljes szövege még megfejtésre vár, de annyi felismerhető, hogy egy egész „társaságra” vetettek átkot.

Az átoktáblák hagyománya viszont nem tünt el Románia területéről a rómaiakkal egyetemben. Bukarest elég furcsán lép be a történelembe. Első írásos említése pont egy „átokszóró okmány”, 1459 szeptember 20-án bocsátotta ki Vlad Ţepeş. 

„...(...) azt a személyt az Úristen semmisítse meg, ölje meg testét, lelke pedig örökre Júdás és Arias részes társa legyen, azokkal együtt akik kimondták: Az ő vére rajtunk és a mi magzatainkon, ami örökkön örökké így legyen (...)”

Az átokszórás a havaselvi hivatalos dokumentumokban a XIV. században jelenik meg. Leggyakrabban törvények, parancsok záradékaként, mintegy megerősíteve azt. A kor vallásos embere, rettegve a spirituális büntetéstől, nehezebben hágot át egy természetfeletti erőktől védelmezet törvényt.

Matei Basarab (1580-1654) vajda egyik levelében olvashatjuk: ” Tie Vacho te, kurva fia, leveleim nem tartod számon, hogy akasszanak fel...”. 

Constantin Brâncoveanu (1654 – 1714), a híres mecénás sem fukarkodik az átokkal. „ ..ha nem részesítik tisztességben és nem újjítják meg ...az háromszor legyen átkozott és kiátkozott a Nicheia-i 318 szent atya révén, Júdás és Arias részes társa legyen Kristus előtt... Istenszülő anyánk (Szűz Anyánk) fedje fel Ghiezie keléseit örökkön örökké, ámen” (A Hurezu kolostor számára adott adománylevél) 

Brâncoveanu (1654 – 1714) uralkodása alatt egy új stílus alakult ki Havaselvén, a velencei reneszánsz és a bizánci építészet szintézise, a Brâncoveanu-stílus. Az adománylevél 3,30 méter hosszú, nyúlbörre írták arany betűkkel, arany és ezüst fonal díszíti. Safta Brâncoveanu, a család utolsó leszármazottja (apáca) 1835-ben egy márvány átoktáblát helyezett el a bukaresti Brâncovenesc korház urvarán álló, Constantin Brâncoveanu által alapított templomban. Arra kéri a Mindenhatót, hogy azt ki nagy elődje munkáját tönkreteszi, saját népe ölje meg egy ünnepnapon.(A márványtábla most a bukaresti Egyetem Történeti Fakultásának az udvarán van) Ezt a templomot 1984-ben Ceauşescu lebontatta.