Hitler úgyszólván semmit nem bízott a véletlenre: nem akarta, hogy megismétlődjék az, ami 1943. szeptemberében Olaszországban történt. A német vezetés tisztában volt Magyarország stratégiai jelentőségével, ugyanis ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana az egész balkáni front. Ez volt az érem egyik oldala, másrészről a Führer nem bízott a Kállay Miklós vezette kormányban. Nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól.

Az első jelentős dátum a megszállást előkészítő terv (Margarethe I.) kidolgozásánál 1943. szeptember 30-a volt. Az időpont nem véletlen: egyfelől Olaszország kiválása a háborúból, másfelől a keleti fronton történt hadműveletek indokolták a tervezés mielőbbi megkezdését. A megszállás végrehajtásához román és szlovák haderőt is bevetettek volna, emellett előirányozták a magyar honvédség lefegyverzését. A terv három hadműveleti zónára osztotta az országot. Az első zóna a Tisza vonaláig kiterjedő területeket foglalta magába. A második a Tiszától keletre és délre helyezkedett el, míg a harmadik zónát a Tiszától északra hozták létre.

A Margarethe I. előkészítése kapcsán a német vezérkar novemberben két említésre méltó döntést hozott. Feladták a magyar haderő lefegyverzésének gondolatát, valamint számbavették a hadművelet végrehajtásához szükséges katonai erő nagyságát. Utóbbi nem lehetett egyszerű feladat, hiszen a front megnövekedett igényei miatt egyre kevesebb felhasználható alakulattal számolhattak a német stratégák. A következő lényeges dátum 1944. február 19.: ekkor a német vezetés ismét összeállította a rendelkezésére álló megszálló egységek számát. Lényeges változásnak tekinthetjük, hogy különös figyelmet szenteltek a hadművelet kivitelezésénél az SS-alakulatoknak.

Hitler február 28-án parancsot adott a Margarethe I. mielőbbi véglegesítésére. A terven ismét módosítottak, a felvonulási terepet Magyarország határain belülre helyezték. Nem véletlen, hogy az akciót a Trójai faló fedőnévvel illették. Azt már nem is tekinthetjük meglepőnek a tervezéssel kapcsolatban, hogy újfent felmérték a bevethető csapatok számát. A keleti front eseményei azonban ismételten felborították a katonai vezetés számításait. A március 4-én megindult szovjet támadás hatására egységeket kellett elvonni a megszállást végrehajtó erőktől. Ráadásul a megszállást sem lehetett tovább halogatni, így március 7-én Foertsch tábornokot hivatalosan megbízták a Margarethe I. végrehajtásával.

A határmenti csapatösszevonásokra felfigyeltek ugyan a magyar hatóságok, de konkrét ellenlépéseket nem foganasítottak. Arról már esett szó, hogy a felvonulási terepet az ország határain belül képzelték el a németek. A kérdés ezek után csupán az maradt, hogy milyen indokkal állomásoztassanak katonai alakulatokat az országban. Túl nagy fejtörést nem okozott a probléma megoldása, hiszen elég volt a keleti fronton kialakult helyzetre hivatkozni. A magyar vezetés nem gördített semmiféle akadályt a német követelések teljesítésének útjába. A terv tökéletes kivitelezését már csak egyetlen tényező zavarhatta meg, ez pedig nem volt más, mint maga a kormányzó: Horthy Miklós.

mult-kor.hu