„Mióta az isteni gondviselés szeretett felséges férjem által Magyarországhoz éppoly gyöngéd, mint elválhatatlan kötelékkel fűzött, ennek jóvolta mindenkor élénk részvétem tárgya volt” – mondta hibátlan magyarsággal 1866 januárjában Erzsébet királyné a Hofburgban az országgyűlési küldöttség előtt. Sisi számára a magyar nyelv haláláig különleges fontossággal bírt. A Magyar Kultúra Napját Himnuszunk születésnapján, január 22-én ünnepeljük, amikor is számba vesszük nemzeti múltunk tárgyi és szellemi értékeit. Ezen a napon adják át a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címet is, amelyet 15 évvel ezelőtt, 2005-ben Erzsébet királyné is posztumusz megkapott „a magyar kultúra ápolása érdekében megvalósult példamutató életművéért.”

Érdemes végiggondolnunk, hogy a bajor származású hercegkisasszony, 1854-től osztrák császárné, 1867-től megkoronázott magyar királyné mivel érdemelte ki ezt az elismerést.
1853 őszétől kezdték a leendő császárnét megismertetni Magyarország történelmével, irodalmával. A Münchenben élő Majláth János gróf hetente háromszor kereste fel a hercegi udvart, és az általa németül megírt „Magyar regék, mondák és népmesék” költői világán keresztül megmutatta a fogékony lelkű fiatal lánynak a magyar ember érzésvilágát, testi és lelki jellemzőit. Ezeket a tulajdonságokat látjuk viszont későbbi „Ó, bár királyt adhatnék néktek” című versében. Az ország történelmét is felvázolta a nagy műveltségű tudós, egészen az 1848/49-es események végéig. A kis Sisi már ekkor megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett az elnyomott magyarság iránt, főként annak szabadságvágyával tudott azonosulni. Itt kezdett ismerkedni a magyar nyelvvel is, Richter Xavéri Ferenc vikárius segítségével.

Bécsben első hivatalos magyar nyelvi tanítója 1863 februárjától Homoky Imre apát lett, akitől a nyelvtant tökéletesen elsajátította. Így 1866 januárjában a Hofburgban hibátlan magyarsággal, tiszta kiejtéssel, szabadon tudott beszélni az országgyűlési küldöttség előtt: „Mióta az isteni gondviselés szeretett felséges férjem által Magyarországhoz éppoly gyöngéd, mint elválhatatlan kötelékkel fűzött, ennek jóvolta mindenkor élénk részvétem tárgya volt.”  Szívből jövő szavainak tartalma és formája egyaránt meghódította hallgatóságát.

Ezt a nagyhatású szereplést azonban sok munka előzte meg. Erzsébet 1864-től magyar nyelvű lapokat rendelt meg Bécsbe, és magyar társalkodónőt vett maga mellé Ferenczy Ida személyében. Egy alkalommal, amikor szókincsét dicsérték, azt válaszolta: „Mindenütt, amerre jártam, akárhol voltam, magammal vittem egy sor magyar szót és tanultam, tanultam mindig és mindenhol!”

Ezért is mondhatta Toldy Ferenc 1866 februárjának elején, hogy a magyar nyelv diadalaként kell ünnepelnünk, hogy az befogadtatott a Hofburg legbelső termeibe is, ahol magyar költők műveit olvassa a fejedelem a feleségének. Vörösmartyra utalva aztán Erzsébet így írt magáról: „Valamint a költő szerint a legelső magyar ember a király, úgy én is oda törekszem, hogy igaz szorgalmamnál fogva a valódi magyar nőnek méltó előképe lehessek.”

A nyelvtanulás tehát, amelynek során megismerte a magyar nép lelkivilágát ugyanúgy, mint történelmét, magával hozott egy újabb, még magasabb célkitűzést Erzsébet számára: ez pedig férje, az uralkodó kibékítése volt a magyarokkal. Február végén Andrássy Gyula grófnak így vallott a császárné: „Lássa, ha a császár dolgai Olaszországban rosszul mennek, ez nekem nagyon fáj; de ha Magyarországon mennek a dolgai rosszul, ez engem megöl.” Mára már jól ismerjük Erzsébetnek azt a tevékenységét, ahogyan az év folyamán következetesen, állhatatosan próbálta Deák, Andrássy és császári férje nézeteit egyre közelebb hozni egymáshoz a magyar ügyben.

1866 szeptemberétől Erzsébet új tanárt vett maga mellé, Falk Miksát, aki azonban az irodalom mellett egyre többször beszélt a magyar történelemről, az aktuális politikai helyzetről is. A felséges asszony pedig névnapján igazi „királyi” vizsgával búcsúzott addigi tanítójától. Homokyt meghívta belső lakosztályába, ahol csak férje és gyerekei voltak még jelen, és elénekelte előttük a Szózatot.

Erzsébet a szívével gondolkodott, érzelmi politizálást folytatott a magyarok érdekében; a nemzet és az uralkodó kibékítése, a kiegyezés létrejötte az ő munkájának gyümölcse is. 1867. június 8-a, amikor különleges megtiszteltetésként egyszerre koronázták meg a királlyal, és magyar királyné, a haza anyja lett, életének talán legboldogabb napja volt. Bár ’67 után nem politizált Erzsébet, magyar irányú elkötelezettségét azonban mindvégig megtartotta, még a távolban is. Halála után Ferenc József ezt mondta szeretett feleségéről: „Ha tudnák a magyarok, miket tett ő érettük…”

Az 1868-ban Budán született Mária Valériát, akit a királyi pár csak „kis magyar leányunknak” becézett, teljesen magyar szellemben nevelték. Erzsébet csak magyarul beszélt vele, magyar nyelven leveleztek. Menyasszonyként három szoba díszítésére való kalotaszegi varrottas volt a kelengyéjében édesanyja jóvoltából. A Bécs melletti lainzi major, ahová Erzsébet gyakran elvonult, minden ízében magyar volt, berendezése szinte néprajzi múzeumként hatott.

Erzsébet nemcsak magyarul érzett, de így is gondolkodott, a legkülönbözőbb helyzetekben is. 1875-ben, amikor egy lovas baleset következtében agyrázkódást kapott, miután magához tért, először magyarul szólalt meg. A hetvenes évektől Erzsébet hatására testvérei és szélesebb rokonsága is magyarul tanult. Természetesen udvartartása is magyar volt, és tőlük – Nopcsa báró, Festetics grófnő, Sztáray grófnő – tudjuk, hogy amikor a felségek maguk között voltak, mindig magyar nyelven folytattak társalgást. Ennek legérdekesebb példája, amikor 1895-ben Ferenc József meglátogatta feleségét a francia Riviérán, és a táj szépségeiről a két német anyanyelvű ember magyarul beszélgetett! Erzsébet magyarok iránti elfogultságát mindvégig támogatta az uralkodó, és halála után is tiszteletben tartotta.

Az 1908 januárjában megnyílt Erzsébet Királyné Emlékmúzeum egyik legfőbb adományozója a király volt, aki azért adta át az ereklyéket a magyaroknak, mert, ahogy fogalmazott: Erzsébet „a nemzethez annyi szeretettel viseltetett.” Az itt lévő tárgyak sokféle módon, de mind erről beszéltek. Itt lehetett látni a királyné magyar nyelvű dolgozatait, a Szózat első két versszakát saját keze írásával, levelezését Eötvös Józseffel, a több mint kétszáz darabból álló magyar irodalmi és történelmi tárgyú kis könyvtárát. Itt tanúskodott érzelmeiről magyar nyelvű imakönyve, amelyben a sokszor imádkozott „Az ország javáért” című ima mellett ott feküdt Deák Ferenc arcképe, úgy, ahogy még a királyné odatette.

A sort még folytathatnánk, de a már felsorolt tények is bizonyíthatják, hogy Erzsébet királyné mennyire kiérdemelte a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címet.

Forrás:https://mult-kor.hu/