A szamuráj gyermekek sokszor szenvedtek ólommérgezésben, amelyet az édesanyjuk által használt kozmetikai termékek okozhattak - áll egy megjelenés előtt álló tanulmányban.

Az Edo-érában, 1603-1867 között Japánt a sógunok irányították, alattuk helyezkedtek el a nagyhatalmú feudális urak, akiknek kastélyvár birtokaikat a nemesi származású szamurájok védték. Az anatómus Nakasima Tamidzsi által vezetett kutatócsoport a Kokura (a mai Kitakjusu) mellett talált hetven harcos, illetve azok feleségeinek és gyermekeinek földi maradványát vizsgálta meg, annak érdekében, hogy megtalálja, mi válthatta ki az ólommérgezést.

Margit Terézia (spanyolul Margarita Teresa de España, vagy Margarita Teresa de Austria, németül Margarita Theresia von Habsburg),

(Madrid, 1651. augusztus 12. –Bécs, 1673. március 12.)  

spanyol infásnő, német-római császárné, magyar és cseh királyné.

Margit Terézia infánsnő 1651. augusztus 12-én született Madridban IV. Fülöp spanyol király (1605–1665) és Mária Anna osztrák főhercegnő (1634–1696) elsőszülött gyermekeként.

Apai nagyszülei III.

Karolina grófnő (1818-1903) a reformkor és az 1848-as időszak ünnepelt szépsége volt, a magyar főúri élet egyik központi alakja. Hatása alól a korszak nagy magyar politikusai sem vonhatták ki magukat.

„A család legerőteljesebb egyénisége apai nagyanyám, Zichy Karolina grófnő volt” – írta róla visszaemlékezéseiben Károlyi Mihály, Magyarország egykori miniszterelnöke. „Mély sebet hordott szívében, az táplálta egy életen át tartó gyűlöletét Ferenc József császár iránt.

Kettős életet élt Margery Booth operaénekesnő, aki miután hangjával lenyűgözte Hitlert, brit háborús foglyok által küldött titkos üzenetekkel látta el londoni feljebbvalóit.

Booth kosztümje alá titkos iratokat rejtett, mielőtt a Berlini Állami Opera színpadjára lépett volna, hogy Hitler és a náci politikusok előtt adjon elő. Ha a kémkedés kiderült volna, akkor az minden bizonnyal az operaénekesnő kivégzését vonta volna maga után, de Booth így is rendszeres zaklatásnak volt kitéve a Gestapo által.

 A káromkodást az egyházi és világi fórumok az írásos feljegyzések tanúsága szerint folyamatosan tiltották, ennek ellenére napjainkig virágzik. A nyelvi agressziónak ez a megnyilvánulása írott formáiban azonban csak elszórtan maradt fent - mutatta be Zsupos Zoltán a Magyar Országos Levéltár oldalán.

A hajdan elhangzott káromkodásoknak csupán kis töredéke ismerhető meg, hiszen ezek jellegükből adódóan a legritkább esetben öltöttek írott formát. Általában akkor jegyezték fel őket, amikor valamilyen különleges körülmény okot adott rá.