Korszellem - Zeitgeist

 Kedves Mindannyian!

Azért küldöm ezt a levelet, hogy nehogy bedőljetek annak a megtévesztő, magát magyarnak eladó, filmnek és könyvnek, melyről a következő levél szól.


24 kötetben megjelenik Magyarország története


A józanul gondolkodó ember nem érti, miért ez az elvakult indulat a magyar ősmúlt tárgyalása kapcsán:
24 kötetben megjelenik Magyarország története Romsics Ignác főszerkesztésében.


A hivatalosan elismert és támogatott magyarországi történész műhelyeiben megállt az idő.

A német erõk három irányból támadtak az országra. Ha rosszindulatúak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk: úgy haladtak elõre, mint kés a vajban. Bajcsy-Zsilinszky Endre tettét, és néhány helyi lövöldözést leszámítva gyakorlatilag semmifajta ellenállásba nem ütköztek a németek. A kormányzó megérkezését követõen a várba hajtott, túl sok illúziója nem lehetett a jövõvel kapcsolatban. A koronatanács ülésén a belügyminiszter beszámolt az országban történt változásokról.

Hitler ebben az esetben is biztosra akart menni, semmit nem akart kockáztatni. Ennek megfelelõen március 15-én meghívta a kormányzót a Salzburg mellett található klessheimi kastélyba. A meghívó március 18-ra szólt. Horthy ingadozott: tudta, nem véletlenül kapott meghívást Klessheimbe. Pro és kontra hangzottak el érvek, a kormányzó végül mégis az elutazás mellett döntött. A magyar küldöttség március 18-án a délelõtti órákban érkezett meg a salzburgi pályaudvarra.

Hitler úgyszólván semmit nem bízott a véletlenre: nem akarta, hogy megismétlõdjék az, ami 1943. szeptemberében Olaszországban történt. A német vezetés tisztában volt Magyarország stratégiai jelentõségével, ugyanis ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana az egész balkáni front. Ez volt az érem egyik oldala, másrészrõl a Führer nem bízott a Kállay Miklós vezette kormányban. Nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól.

Az etelközi magyarságnak szoros kapcsolata volt a dunai bulgárokkal, akik a Kárpát-medence déli részét is uralmuk alatt tartották. Ez a kapcsolat közel kétszáz évig tartott. A 9. század közepétõl kezdve a Bulgáriában tevékenykedõ misszionáriusok kapcsolatba kellett, hogy kerüljenek a Duna túlsó oldalán tanyázó magyarokkal is. Ennek a kérdésnek a kutatása elõtt nagy nehézségek tornyosulnak. Ugyanis a dunai bulgárok folyamatosan és rohamosan elszlávosodtak, másfelõl a bulgár egyház nyelve Methód tanítványainak megérkeztéig görög, majd késõbb szláv volt.

869-ben hívták össze a negyedik Konstantinápolyi Zsinatot. Ennek egyik feladata volt, hogy formálisan is jóváhagyja Photius elmozdítását és Ignatius visszahelyezését. Ez meg is történt és a pápai küldöttek jelenlétében Photiust és híveit ünnepélyesen kiközösítették. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Három nappal a zsinat hivatalos befejezése után, de még mielõtt a küldöttek útnak indultak volna hazafelé, megérkezett Konstantinápolyba a bulgár uralkodó Boris küldöttsége.