„Egy menyecske Lászlóval tréfált, hogy az sok hódítást teve a hölgyek közt, s delejes erővel kell bírnia, hogy a lyányok úgy vonzódnak hozzá. »Igen – szólalt föl szórakozottan Grechenek –, hatalmas delejtűje van!«” Vajon miként egyeztethető össze a fenti pajzán idézet azzal, ahogyan – valamiféle romantikus látószögből szemlélve azt – oly sokan vélekednek a XIX. századról: miszerint az emberek jobbak, erkölcsösebbek, nemesebbek voltak?

Ha azt is eláruljuk, hogy e sorokat nem mástól citáltuk, mint Ács Gedeon (1819–1887) református lelkésztől, végképp megdőlni látszik a filmek és regények sora sugallta sablonos kép.

Az előadás a magyar krónikák, legendák, az ókori szerzők írásai, feljegyzései és a nép emlékezete, a népmesék, népdalok alapján tárja fel a régi magyarok hitét, továbbá a táltosaiknak az emberek és az Atyaisten közti közvetítő szerepét. 

 Shakespeare, Bonaparte Napóleon, Janis Joplin. Csupán pár ismert személyiség a múltból, akik nem azon izgultak, hogy felhalmozott vagyonukat kire hagyják. Furcsa végakaratukban barátoknak szétosztott haj és feltámadóparti is szerepel.

A drámaíró 1564. április 23-án született, és különös módon 52 évvel később ugyanezen a napon hunyt el. Halála előtt Shakespeare szokatlan kívánsága felesége, Anne Hathaway felé irányult, s ezt dokumentumba is foglaltatta: abban az időben méregdrágán lehetett egy jó minőségű, élősködőktől és bolháktól mentes ágyat beszerezni, így egyik ágyát feleségére hagyta.

 Sztálin energikus, Truman alig kisilabizálható, és Churchill hivatalosabb jellegű aláírása is látható többek között péntektől a washingtoni Nemzeti Levéltárban. A Marking the Mark című, 2015 januárjáig nyitva tartó "aláíráskiállítás" egyik jeles darabja a három történelmi vezető kézjegye, amelyet a potsdami konferencia idején tartott zenekari koncert műsorfüzetére jegyeztek le.

Szeleczky Zita élete és művészete (előadással egybekötött könyvbemutató).

2014. március 27. csütörtök 18 órától

A magyarság megmaradásának egyik kulcsa mindig az volt, hogy íróink, költőink, előadóművészeink nyíltan sors-közösséget vállaltak a nemzettel.

 Egyesek szerint azért, hogy megszegjük őket, vagy hogy éppen jobb emberként, kihívásokkal tele indítsuk az új évet. A fogadalomtevésnek több ezer éves hagyományai vannak, s gyökerét a Római Birodalomban kell keresnünk, habár már a babilóniaiaknál is megjelent. A mezopotámiai birodalom lakói ugyanis minden év elején isteneik színe elé járultak, ahol ígéretet tettek, hogy kölcsönzött tárgyaikat visszaadják, adósságaikat pedig kifizetik.

Róma legmagasabb tisztviselői a hagyománynak megfelelően január elsején esküt tettek, hogy az új esztendőben is hűek lesznek a köztársasághoz, később pedig a császárhoz.